Az év utolsó magyar közösségi hétvégéjén sor került a Kányádi Sándor cserkészcsapatban félévente megrendezésre kerülő próbára, valamint délután következett a decemberi táncház. Ezekben voltak a szervezők segítségére a pécsi 673. PIUS csapat cserkészei.
Mindez december 14-én szombaton valósult meg. A cserkészpróbát a városon kívül eső Karswald-i erdőben tartottuk, ahol amíg a pécsi vezetők próbáztattak, vagyis tájékozódásból, tűzrakásból, csomózásból, magyarságismeretből, vallás ismeretből és elsősegélyből mérték fel a gyerekek tudását, addig a gyerekek csoportosan, a cserkészek között ismert mozgós, kifárasztó játékokat játszottak a focipályán. A nagy hideg ellenére is, mind a gyerekek, mind a vezetők élvezettel vettek részt a programon. A próba végeztével egy meleg terembe húzódtunk, ahol folytatódott a móka és a hasunkat is megtömhettük, majd a programot két friss kiscserkész ígérettétele zárta.

A téli sötétség miatt már szinte este, 17:00-kor kezdődő táncházon, részben a pécsi fiatalság jelenléte által, a havonta esedékes drezdai táncház alkalmainak létszámcsúcsát állítottuk be körülbelül 30 fővel. A Kákay Attila által tartott alkalmon, tovább mélyíthettük tudásunkat a széki táncok és népdalok területén. A táncház első felében a gyerekekkel együtt moldvai csángó körtáncokat táncoltunk, ezt a népdaléneklés követte, és végül a széki négyest és csapásolást sajátítottuk el.
S hogy feltegyük a pontot az i-re és lezárjuk az évet, a táncház után meglátogattuk a Körnerplatz-i karácsonyi vásárt, ahol a csapásolás fáradalmait kökényből készült forralt borral enyhítettük. De a türingiai grillezett kolbász sem maradhatott ki a finomságokból. Jövő évben is jövünk.